BLOG

Method feederezés Professel

2018.10.18 19:27

Mióta megkezdtem feederes „pályafutásomat” sokkal közelebb áll hozzám a klasszikus hosszúelőkés feederezés. Ez a módszer sokkal „agyalósabb”, sokkal többet lehet variálni, előkehossz, előkevastagság, horogméret, csalik stb…stb még sorolhatnám. Viszont vannak olyan szituációk, amikor nincs mese, kell a megalkuvás és a hosszúelőkés cucc mellékvágányra kerül, és elő kell venni a method technikát.

Az első ilyen pont egy horgászversenyen történt.
A helyszín Nyiregyháza Oros. Ez a verseny hibás döntések sorozata volt.
Eltökélt szándékomban állt, hogy hosszúelőkével fogok versenyezni, de ezt nagyon gyorsan megváltoztattam, hiszen egy óra próbálkozás után még kapás se jelentkezett.
Ekkor váltottam methodra. Egy kis sziget mellé csináltam alapozó etetést pelletből.

Alapozó etetés Profess smart pellet volt amit spombbal juttattam be

Majd az etetés szélét kezdtem meghorgászni. Rövid időn belül meg is érkezett a várva várt kapás, mint egy gőzmozdony megindult a túloldal irányába, és sajnos rövid fárasztás után lemaradt.
Majd ez megismétlődött még kétszer… kapás, akasztás, lemarad a hal… ekkor döntöttem horogváltás mellet (hamarabb kellet volna meghozni ezt a döntést) a következő kapás már eredménnyel zárult és sikerült a verseny egyetlen amurját bölcsőbe fektetni.

A verseny egyetlen amurja

Nagyon boldog voltam, hogy végre versenybe szálltam, ekkor szinte elleptek a kárászok. kb 15-20darab kárász jött, ami nem számított bele a versenybe.

Szép kárászok jöttek viszont ezzekkel nem gyarapodott az eredményem

A sokadik kárász után jött az etetőanyag váltás, édes kajáról Profess Ready halibut mikropeletre váltottam. A csali Profess Waffters volt FC-4 ízben, ez egy édes jelegű csali, a dobozban 4 különböző színű pellet található, érdekes módon a legtöbb kapás a fehér színre jött. Ezután már szerencsére érkezett ponty is. Persze volt néha beugró kárász, de sokkal jobban visszaesett a számuk.

Orosi pontyoknak tetszett a Profess ready halibutpellet

Nagyon erős halak lakják az Orosi tavat. Szépen jöttek a kapások és kezdtem felzárkózni a versenyben, sajnos a kezdeti lemaradásokat nem tudtam behozni, de egy ütemes pecával próbáltam a maximumot kihozni.

Orosi tükrös

Pont ránéztem az órámra és láttam, hogy 15 perc van a lefújásig, amikor visszapillantottam a botspiccre akkor az már karikában volt, nem is késlekedtem ráemeltem, éreztem, hogy jó hal van a horgon. Lassan, nyugodtan fárasztottam, hiszen biztos voltam benne, hogy még egy halra nem lenne idő, és a horgon lévőt bölcsőbe kell fektetnem. 5 perc fárasztás után pillantottam meg először, ekkor már láttam, hogy jó hal, ezután még tett pár tiszteletkört, de végül győzött a felszerelés és a higgadt fárasztás. Végül holtversenyben ez a hal lett a verseny legnagyobb hala 9 kg-al.

A verseny legnagyobb hala

Ezzel a hallal végül a 6. helyre tudtam felküzdeni magam, sajnos volt néhány rossz döntésem, de ez már így alakult, így fejlődök, hiszen saját hibáiból tanul az ember. Ha legközelebb ezen a tavon fogok versenyezni, okosabban fogok csinálni mindent. 2019-ben biztos lesz ilyen lehetőségem.

Webáruház készítés